|
A Duna Párkánynál már évszázadokkal ezelőtt fontos gázlónak számított. A török uralom idején több hidat építettek és romboltak le a Dunán A 18. században Barkóczy Ferenc érsek kezdeményezésére egy „repülő“ hidat állítottak fel. Ez lényegében egy komp volt, amely 6-8 perc alatt érte el a túlsó partot. 1842-ben pótolta a kompot Rudnay Sándor érsek egy (hajó)híddal, amit 1848-ban romboltak le. 1951-ben Scitovszky János érsek felujította a hídat, mely a 19 század vége felé már nem volt elegendő. Kolos Vaszary érsek "a nyilvánosság érdekében" örökre le mondott a vámról és evvel jelentősen támogatta az új híd építését. Szaléz Carthy, egy svájci származású budapesti építőipari vállalkozó, nem egész két év alatt építette fel a Mária Valéria hidat, amelyet 1895. szept. 28-án adtak át a nyilvánosságnak. 1919. július 22-én egy robbantás tönkretette a híd első pillérét. Nem egyértelmű, hogy ez véletlenül történt, vagy a csehszlovák katonák robbantották fel a Magyar Tanácsköztársaság ellen vívott harcban, esetleg a tanácsköztársaság visszavonuló katonái tették-e tönkre. A hidat 1922-ben járhatóvá tették és 1926-ban teljesen fel újították, aminek keretében az úttest korszerűtlen fakonstrukcióját vasbetonra cserélték és az útburkolatot kátrányozták. 1944 karácsonyán a német csapatok a híd középső három ívét felrobbantották. 2001. október 11-e óta ismét egész a Mária Valéria híd és szolgálja a közlekedést Párkány és Esztergom között, a szlovák és magyar határon át, amely 2004. május 1-től egyben az EU egyik belső határa. |
|